Meditálás vagy álmodozás? :)

Megint eltelt 10 nap az utolsó bejegyzés óta... - ez nem is olyan sok, eredetileg 1-2 hetente akartam, úgyhogy most jókor ülök le, hogy elmeséljem, hogy van a begyóm. :)

A reggeli, esti meditációkról akarok bővebben írni, most nem a fizikai kísérőjelenségekről, amik a testemben zajlanak, hanem inkább valamiről, ami a fejemben történik közben.

Mint említettem sikerült eljutni a fejtetőcsakrához (ha nemis mindig, de egyre többször).
Ilyenkor teljesen ellazul az összes izom, ami a fejemen, illet a koponyámon van.
A koponyán belül is valami érdekes nyomáscsökkenést érzékelek..., és valahogy megváltozik az egész testem érzékelése...
Jaja, azt ígértem, nem erről írok ma. :)

A gondolatokról akartam írni, amik közben felmerülnek.
A meditáció egy harmadában foglalkozom a begyómmal - időben nem teljesen különválasztható és elkülöníthető ez a rész, mert váltakozik a másik két dologgal.
A másik egyharmadban az elmúlt napomon történteket vizsgálom meg (vagy ha felmerül az valami a távolabbi múltból, akkor azzal). Megkeresem, hogy volt-e olyan dolog, mondat, szó, cselekedet, ami negatív energiát közvetített. Ez olyan, mintha jó alaposan átvizsgálnám a lelkiismeretemet, hogy tiszta-e.
Ha nem tiszta, azaz találok valami negatív rezgésű bármit, akkor kielemzem, mi is volt az pontosan, és miért nem tudtam pozitív maradni.
Ez néha csak annyi, hogy amikor elköszöntem valakitől, akkor félvállról, nem is a másik szemébe nézve vetettem oda, hogy "Örülök, hogy megismertem!", így hiteltelen lesz maga a mondat is, akkor is, ha komolyan gondoltam - legközelebb odafigyelek majd erre is, pedig apróságnak tűnik, de zavart okoz bennem...
De lehet az is a negatív töltet, hogy türelmetlenül szóltam az egyik gyerkőcömre - pedig lehetne kedvesen is elmondani ugyanazt...

Szóval; javítgatok apróságokat..., amúgy nagyon szórakoztató, ahogy tudatosulnak ezek a dolgok, és két dologban is segít párhuzamosan:
- legközelebb ugyanilyen szituációban már eggyel több esélyem van jól csinálni ugyazt;
- a következő apró rosszérzést okozó cselekedetemet, hamarabb sikerül tudatosítani magamban, nem csak az esti meditációnál, hanem pár másodpercen belül, és rögtön korrigálni is tudom a másik ember felé is jelezve, hogy valami nem volt oké velem.

Ez a lelkiismeret-vizsgálat nagyon segíti a tudatosságot a hétköznapokon. És nagyon érzékennyé váltam a saját negatív kisugárzásom észrevételére - másokét sokkal könnyebb érezni, de mostanában arra viszont nem vagyok hajlandó energiát fektetni, hogy mások rossz energiájára fókuszáljak, mert feleslegesen ölném bele a saját energiámat.
Volt is egy érdekes estém ezzel kapcsolatban, fura volt vaknak lenni a negativitásra..., de sokkal jobban telt így az estém, mintha valaki más rossz kisugárzásával foglalkoztam volna.

A harmadik harmadban pedig ennél is érdekesebb dolgokkal szoktam foglalkozni - már ha egyáltalán lehet fokozni... :)
A jövőmmel.
A terveimmel.
Ilyenkor csak hagyom, hogy az éppen felmerülő kószaság kialakuljon valami kerek dologgá, célkijelölések, tervezési fázisok, néha teljesen új ötletek kerülnek elő ilyenkor az agyam mélyéről.
Tulajdonképpen álmodozom.
Mindenféle irányban, mindenféle kellemes dologról.
Nagyon klassz dolog, főként, hogy sokszor annyira egyértelmű a feladat, hogy alig várom, hogy nekiállhassak megcsinálni, szinte rögtön kipattannék az ágyból szívem szerint.

De néha csak beleolvadni jó az álmodozásba, mert még nincs meg az egész terv, még hiányoznak hozzá információk.

Mint tinikoromban amikor sikerekről, szerelmekről képzelődtem órákig az ágyban,
Azt is nagyon szerettem, és most megtudtam, hogy mire is jó az álmodozás, ha tudatosan használom már.
Tini gyerekek szüleinek talán fontos tanács lehet, hogy hagyjuk a tiniket, sőt mindenkit álmodozni! Tiltás, meg cseszegetés helyett, inkább inkább hallgassuk meg, miről ábrándoznak, milyen terveket szőnek, és segítsük őket abban, hogy valóra is váltsák azokat! :)

Amit még észrevettem magamon, hogy kicsit kevesebb a meditáció alatti begyózás, de jóval többször érzem napközben, akár szándékosan akarom előhozni, akár spontán kúszik elő, általában "langyosrázás" formájában (olyan, mint a hidegrázás, csak nem hideg, hanem langyos :)).

Például, minden napjaim része lett, hogy wc-n ülve egyetlen problémámra, tervemre gondolva, húzok egy tarot kártyát, és elolvasom a jelentését...
Döbbenetesen pontos diagnosztikát szoktam kapni a feltett kérdéssel kapcsolatban.
Régebben is sokszor játszottam olyat, hogy egy lapot húzok egy kérdésre, de sokkal érthetetlenebb válaszokat kaptam. Illetve; számomra értelmezhetetlenebbet.
Most ez is könnyedén megy..., imádom. :)

Még egy dolog történt, amiről akartam írni egy keveset.
A gyökércsakra, mintha jobban érezném már...
A begyózás elején, tehát amikor el akarom indítani az energiát, akkor - és ezt már írtam - az egész gátat el kell lazítani. Mostanában sikerül erre nagyon jól odafigyelnem, és azon a részen - tulajdonképpen a popsilyuktól a hüvelynyílásig, de nem kívül, hanem belül - egy ököl nagyságú, vattaszerű, de tömörebb labdacsot szoktam érezni. Olyan, mintha egy puha felületű, de mézsűrűségű gömb alakú valami gomolyogna ott, és ezzel a gomolygással lazítaná el a belső részeket, azon a területen. Ez is izgalmas, szerintem még sok felfedezni való lesz mostanában. :)

Megpróbálok majd hetente írni, hogy egy-egy blogbejegyzés ne legyen ilyen hosszú. :)

Gyönyörű napot minden kedves olvasómnak! :)

Haladó kurzus :))

Kicsit sűrűbben akartam blogolni a begyómról, de az az igazság, hogy mióta megéreztem magamban ezt az energiát (talán másfél évvel ezelőtt), azóta eléggé felgyorsult az életem.
És ez most csak fokozódott, mióta tudatosan is elkezdtem foglalkozni az edzésével. :)

Ebből következően gyorsabban történnek az események velem, minthogy fel tudjam dolgozni, és írni tudjak mindenféléről. :)
Ami egyrészt jó, mert elég intenzív lett az ÉLET bennem, körülöttem, másrészt viszont, valahogy nem jut idő írni. De nem azért mert nincs időm, mert mostanra már reggelente 1-2 órát meditálok a begyómmal (ekkor általában az aktuális gondolataimat is átfésülöm), meg napközben is lehetne találni időt, de kicsit káoszosan van tele a fejem, azt érzem, hogy rendeződnie kell még a sok dolognak, ami történik velem..., és mindeközben meg folyik tovább az életem ezzel az új intenzitással, mindig újabb és újabb feldolgozni valót adva.
Mint egy soha ki nem ürülő zsák. :)

Na de, hogy lassan konkrétumokkal is foglalkozzam, visszatérve a begyómra:
mint említettem, minden reggel 1-2 órát szánok rá, esténként pedig fél-egy órát, és ha van még időm napközben (miért ne lenne, ennél most nincs fontosabb dolgom), akkor, amennyi éppen belefér (5-10 perc is nagyon energetizál már).

Szinte minden nap történik valami újdonság - lehet, hogy inkább a napi tapasztalataimat kellene leírnom, hogy pontosabb és követhetőbb legyen a naplóm... - ezt majd átgondolom még. :)

A csakráimat sikerült nagyjából teljesen szinkronba hozni, ez annyit jelent, hogy a hidegrázós érzést ugyanolyan erősnek érzem mindegyik csakrából kiindulva.
A gyökércsakra kicsit homály még, mert onnan nem tudom szétszórni az energiát, olyan, mintha az csak az alapja lenne, onnan indul el felfelé.

A következő csakra, már teljesen aszexuális lett (nem érzek szexuális vágyat, amikor arra a helyre koncentrálok). :)

Ami még érdekes és újdonság, hogy a szívcsakrám is visszacsitult, nem annyira erősen működik, mint eddig. Erről először azt gondoltam, hogy valami gond van, de kicsit utánaolvasgattam, és számomra az derült ki, hogy az a jó, ha körülbelül ugyanolyan erősséggel szórja szét a testemben az energiát az összes csakra. Felülműködésre utal, ha az egyik erősebb, még akkor is, ha jó érzés - mert erősebben ráz a hideg. :)

Megpróbálom leírni, mit is érzek, amikor emelkedik felfelé a testemben az energia.
Mintha lentről, a gát tájékáról elindulna felfelé valami kicsit bugyborékoló, de nem víz, inkább légnemű, vagy inkább az sem, valami furaság. Talán a folyékonyra hasonlít legjobban, de nem teljesen olyan. :)

És amikor egy csakrához ér, akkor mintha meg kellene tölteni egy kisebb lufit, ahhoz, hogy tovább tudjon áramlani felfelé folyószerűen. Ez a kicsi megállás, összegyűlés, feltöltődés minden csakránál ugyanúgy megismétlődik, és amikor aztán elindul kifelé a csakrából az energia az egy intenzív érzés, mintha nagyobb erővel kellene kitörnie, mint ahogy egyébként folyik.

Ilyenkor, ennél  kitörésnél árad szét a testemben sok-sok buborékszerű apró energia gömböcske, mindig a csakrából kiindulva és körkörösen szétterjedve, mint amikor egy követ dobnak egy addig mozdulatlan vízfelületre.

Ezek a kis buborékok olyan érzést keltenek bennem, mintha tisztítanák a sejtjeimet. :)

Kb 3-4 napja megpróbáltam irányítani is ezt a gyógyító, tisztító energiát, van egy visszatérő allergiás kiütés a jobb lábamon (a klórra, a tisztítószerekre vagyok allergiás, de némi összefüggése van az agressziónak is ezzel, illetve azzal, hogy nehezen kezelem bizonyos emberek arroganciáját - bár már fejlődöm! :))
Próbáltam oda küldeni a kis buborékokat -. akik rendesek, mert mentek is szépen sorban, érdekes volt érezni, hogy vándorolnak a kiütéses részhez. :)

Még nincs csoda - nem gyógyult meg, de sokat javult (az is lehet, hogy csak az eltelt idő miatt). :)

A tegnapi felfedezésem az volt, hogy amikor a harmadik szem, vagy homlok csakránál járok, akkor az arcizmaimat kell ellazítanom, és akkor könnyebben megy fel az energia oda is.
Ja, nehogy kimaradjon: ezzel kapcsolatban jutott eszembe, hogy minden csakránál el kell lazítani a körülötte lévő izmokat, de nem csak a külsőket, hanem mintha belesüppednék az ágyba, vagy mintha súlytalan lennék, teljesen el kell lazulnom!
Régebben sokat autogén-tréningeztem, érdemes rákeresni, kipróbálni, nagyon sokat segít abban, hogy az izmainkat el tudjuk lazítani mindenhol. :)

És akkor jöjjön az első meglepi: a fejtető csakrát, néha éreztem, és vissza tudtam "esőztetni", néha meg nem, nem jöttem rá, hogy mitől függ...
És akkor: jött egy fejfájás..., ami nem akart múlni.

A legtöbb fájdalom feszülésből ered, vagy izom feszül, vagy felgyűlt valami folyadék a szövetekben és az feszíti a körülötte lévő izomrostokat, vagy egyéb szöveteket.
Ebből kiindulva ha el tudom lazítani, nem fog fájni. :)
Ez a fájdalom elsődleges szerepe szerintem; hogy meg kell tanulnunk ellazítani azt a részt, ahol fáj, hogy könnyebben ki tudjon ürülni az, ami miatt feszülést érzünk. Minden, ami kemény, minden, ami merev megakadályozza a szabad áramlást, így a káros anyagok sem tudnak időben kitisztulni.

ÉS ekkor: megpróbáltam ellazítani a fejem. Tulajdonképpen az agyam, illetve a koponyacsonton lévő izmokat is. Ezt ha valaki megpróbálja, érezni fogja, hogy milyen fura érzés.
Persze, én nem ezzel kezdtem, hanem alulról már el volt lazítva mindenem és csak legutoljára, az arcizmok után következett az agyam. :)

Mintha egy másik tudatállapotba kerülne az ember, legalábbis egy nagyon lebegős, szinte vattaszerűen ködös állapotot éreztem. :)

A fejfájásom elmúlt - ez nem lepett meg, az viszont igen, a végtagjaim körül egy puhának tűnő, de mégis fix vázszerűséget éreztem. Mintha vattába csomagolták volna lábaimat és a karjaimat, de szorosan, úgy, hogy nem tudtam megmozdítani sem.
Azt hiszem, ha akartam volna meg tudtam volna, nem volt semmi félelmetes benne egyszerűen nagyon érdekes élmény volt. :)

Mindeközben a légzésem nagyon lelassult és szinte észrevehetetlenné vált. Mintha a körülöttem lévő levegő átjárna rajtam, és nem a számon keresztül jutna a  tüdőmbe, hanem mintha mindenem lélegzett volna, talán a bőrömön át minden sejtemhez eljutott volna az oxigén. :)


Érdekes még az is, hogy ha ebben az állapotban vagyok (ez az egész meditációra igaz), és jön egy gondolat, nem kell elhessegetnem. Azt érzem, hogy akkor azzal kell foglalkoznom, azt kell végiggondolnom, mert éppen egy kérdés oldódik meg bennem, vagy egy új utat látok meg tisztán...
Aztán, ha azt veszem észre, hogy már nincs hidegrázás, meg bizsergés, akkor félrecsúsztatom a gondolatot és visszatérek a meditációhoz. :)

Sokkal kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb vagyok mostanában, valahogy jelentőségüket vesztették azok a dolgok, amik valóban nem fontosak. Kevesebb az érzelmi reakcióm - illetve ez így nem igaz, inkább valahogy tisztábban megy át rajtam minden, és gyorsabban is.
Érzek szomorúságot, dühöt, feszültséget, de nem tartom magamban, hanem átélem, megfogalmazom és elszáll... :)
A pozitív érzéseket megpróbálom tovább magamnál tartani, de még nem tudom, hogy ez helyes-e, lehet hogy azokat is ugyanúgy el kell engedni, ha már elmúlt az aktuális pillanat, és ez segít abban, hogy megint történjen valami új dolog az életemben.

Talán ezért érzem intenzívnek az életemet mostanában; mert mindig van helye újnak! :)